2012. december 12., szerda

Baracklekváros derelye

Nyáron nálunk volt a nővérem kislánya és érdeklődtem mindig, hogy mit kíván, mi a kedvence, s többek között említette a derelyét mert az "olyan finom, édes". Igaz akkor nem került rá sor, de most végre elkészítettem életem első derelyéjét, igaz egy kicsit időigényes de megérte...
Hozzávalók: 1/2 kg pityóka, 30dkg liszt, 10dkg margarin, 1 tojás, zsemlemorzsa, vaníliáscukor, baracklekvár,só.
Elkészítése: a meghámozott és kockára vágott pityókát megfőztem. Melegen összetörtem és hozzáadtam a margarint, hogy olvadjon bele.
(Amíg a pityóka hűlt addig egy csepp olajba prézlit(zsemlemorzsa) pirítottam és vizet tettem forralni.)
Amikor már nem égette a kezem akkor a liszttel, a tojással és egy csipet sóval csomómentesre gyúrtam. Három  egyforma gomóckát csináltam, hogy a kinyújtásnál (sirítésnél) könnyeb legyen.
Amikor a gombócot kinyújtottam akkor a tészta széleit levágtam azért, hogy egyforma nagyságú négyzeteket tudjak kivágni. (A levágott részeket a végén ismét összegyúrtam és azt is felvágtam igaz itt már a formák nem lettel egyformák.)
A négyzetek közepre tettem egy kiskanál lekvárt, majd háromszög alakúra összetürtem a széleit összeragasztva, hogy főzéskor ne bomoljon ki. Forralt vízbe tettem, és  addig hagytam amíg  feljött a víz tetejére mivel ekkora már  megfőtt. Lyukas kanálal egyenként kiszedtem a vizből és a prézlibe forgattam. Tálaláskot egy kis porcukorral meghintettem.

Paradicsomleves

Az egyik leggyorsabb és talán legegyszerűbb leves mégis eddig valahogy "elkerültük" egymást:-).
Hozzávalók: 3 dl paradicsomlé, 1 fej hagyma, 1 sárgarépa, só, bors, babérlevél, borsikafű, petrezselyem zöld, cérnalaska, 1 kanál liszt.
Elkészítése: a hagymát és a sárgarépát apróra vágtam és olajon dinszteltem, majd egy kanál lisztet tettem hozzá sűrtésként. Mikor a liszt világos barna lett akkor hozzáadtam a paradicsomlevet és kb. 3dl vízet és főztem 20 percet. Ezután adtam hozzá a fűszereket és a laskát is, kb. 5 perc után el is készült..

2012. december 11., kedd

Hal céklasalátával

Egyszerű és nagyon gyors ebéd.
Halat kicsit megsózva állni hagytam, forró olivaolajban mind a két felét megpirítottam, majd kis lángon kb.10 percet sütöttem.
Cékalsalátával tálaltam.

Mézes-almaecetes céklasaláta

Régóta készülök, hogy elkészítsem mert ezt is megszerettem. Többféle receptet is olvastam, hallottam végül úgy döntöttem, hogy megpróbálom az Én ízlésem szerint készíteni.
Hozzávalók: 6 db kis cékla, 2 kk. méz, 2 ek. almaecet, 2 ek.víz, 2 csipet köménymag, olivaolaj só, fehérbors ízlés szerint.
Elkészítése: a céklákat kuktába főnni tettem. 1h alatt meg is volt, igaz a céklák kb. libatojás nagyságúak voltak. Miután egy kicsit meghűlt meghámoztam és kockára vágtam. Másik edénybe a mézet feloldottam az almaecetbe és 2 ek. vízzel kicsit hígitottam. A köménymagot mozsárba megtörtem, sóztam, borsoztam, tetejét olivaolajjal meglocsoltam majd jó alaposan összekevertem és állni hagytam, hogy az ízek jól összeérjenek.

2012. december 7., péntek

Gyömbéres-almás sütemény

Egyszerű, gyors és kiadós süti.
Hozzávalók:  3 tojás, 30 dkg cukor, 30 dkg liszt, 1 dl tej, 10 dkg olvasztott margarin, 3 közepes alma, 1 kk. fahéj, 2 kk. gyömbér, 1 citrom reszelt héja, sütőpor, vaniliáscukor.
Elkészítése: az almákat meghámoztam majd lereszeltem, megszórtam a gyömbérrel és a fahéjjal. Amikor ez megvolt akkor a tojást a cukorral habosra vertem, hozzáadtam a lisztet, tejet, margarint, sütőport, vaníliát és a legvégén az almát levével együtt.Csomómentesre kavartam,
A tepsit margarinnal kikentem majd beliszteztem.
Előmelegített sütőben légkeveréses móddal 170-190 fokok között váltogatva 30 perc alatt el is készült.
Tetejét porcukorral szórtam.
A képen látható tepsi nagysága miatt a hozzávalókat dupláztam, kivéve tojásból nyolcat illetve sütőporból másfél tasakot használtam.

Indiai féle

Az Indigo étteremben ettem ehez hasonló ebédet, s ízlelőbimbóim "közreműködésével" megpróbáltam elkészíteni, íme:-)
Hozzávalók: egy csirkemell filé, spenót, fokhagyma, olivaolaj, rizs, szójaszósz, curry, tej.
Elkészítése: a csirkehúst kockákra vágtam és olajban puhára pároltam. Másik edénybe elkszítettem a spenótot, -fokhagymát dinszteltem, spenótot jól beleforgattam, majd 3dl tejjel feltöltöttem s a végén curryvel ízesítetttem-, majd hozzáadtam a csirkedarabkákhoz, s együtt is rotyogtattam 2-3 percet. Szójaszószos rizzsel tálaltam.

2012. december 2., vasárnap

Sütőtök krémleves

Gyerekkoromban nem szerettem a a sütőtököt  (mondjuk nem csak ezt), aztán az unokatestvérem megkínált a narancsszínű levesével és azóta is előszeretettel készítem:-).
Hozzávalók: 3 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 hagyma,, 3 cikk fokhagyma, olivaolaj, sütőtök(kockára aprítva egy púpos tányérnyi), zellerzöld, pirított  hántolt napraforgómag, curry, só, bors.
Elkészítése: a zöldségeket apróra vágtam és olivaolajon pároltam. Amikor megvolt hozáadtam a tököt és puhára főztem. Turmixolás előtt fűszereztem majd ismét felforraltam és már kész is volt. Az egésznek a főzési ideje kb. 20-30 perc.
Tálalásnál napraforgómagot szórtam rá.