2012. február 12., vasárnap

Fűszeres hal céklával és barnarizzsel

Már régóta kívántam a halat, így eljöt az ideje, hogy valami halas finomságot készítsek.
 Első lépésként bepácoltam a halat (tőke halfilé) mégpedig úgyhogy:
3cikk fokhagymát megtörtem, és két csipet sóval megszórtam, azért hogy megpuhuljon. Ez idő alatt bazsalikomot, zsályát és rozmaringot kevertem össze egy kis tálkában, mindegyik fűszerből két csipetnyit. A megpuhult fokhagymára olivaolajat öntöttem, és kikevertem, majd hozzáadtam a fűszereket. A halfiléket egyenként bekentem a fűszeres  olivával és hagytam kb. 1 órát állni.
Amíg "érlelődött" az idő alatt barnarizst tettem főni, illetve céklát hámoztam.
A céklát vékony szeletekre vágtam, és olajban megsütöttem  (nagyon jó illata volt sülés közben).


A barnarizst a már igen jól bevált curryvel és szójaszósszal ízesítettem.
A hal alá is tettem pár darab céklát, megvédve az odaégéstől, illetve a tetejére vékony szelet hagymakarikákat vágtam. Pár csepp vizet öntöttem rá, és előmelegített sütőben 180 fokon 30 percig párolódott, az utolsó 5 percben levettem a tál tetejét, és ezáltal megpirult a hagyma kicsit.
Kb. három  éve annak, h megeszem a halhúst. Az eddig elkészített halas ételek közül ez ízlett a legjobban, ajánlom azoknak akik most "barátkoznak" a hal ízével:-).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése