2012. január 31., kedd

Szülinapos ebéd


Férjem kedvenc levesei közés sorolható a húsleves-laskaleves, (kinek melyik tetszik illetve melyiket használja)  és (emiatt is) születésnapja alkalmából elkészítettem ebédre.
Hozzávalók: sárgarépa, zeller, hagyma, petrezselyem gyökér, pityóka, karalábé, só, egész bors, (csontos) disznóhús.

Elkészítése: a disznó húst sós-borsos vízben kuktában főztem, kb. 1 órát, és utánna tettem bele a megpucolt zöldségeket. Miután a zölségek megfőttek, a levet átmertem egy másik edénybe és laskát azaz tésztát főztem bele. A zöldségeket egy tányérra raktam és levessel együtt fogyasztottuk.

Másodikként oldalast sütöttem és mivel időhiányban voltam, ezért azt találtam ki,  hogy a köret is elkészüljön vele egyszerre, és ne is ígényeljen  percenkénti odafigyelést. Ezt úgy oldottam meg, hogy yénai edény alját kikentem  disznó zsírral majd egy réteg reszelt savanyúkáposztát tettem bele. Káposztára rátettem az húst,amit előtte sóztam, borsoztam,  húsra tetttem szalonnát, és ezek tetejére kettőbe vágott pityókát. Kb. fél óra után a pityókákat kihúztam az edény szélére, h a szalonna és a hús is lassan pirulni kezdjen.  A sütőt 165 fokra állítottam és a légkeveréses módot választottam. 
Amíg a sütő "végezte  a dolgát" addig elkészíttem a  karizmát azaz a  répatortát. És, h miért adtam a Karizma nevet neki?  Mert a sárgarépa reszelésekor, igen nagy szűkségünk van a karizmunkra:-). Szóval első lépésként megtörtem a diót, úgyanis 100g kisebb darabokra tört dióbélre van szükségünk. Utánna megreszeltem 5db. a sárgarépát, ami kb. 40dkg lehetett. Ekkor már a nehezén túlvoltam:-) 1dl olajban elkevertem 30dkg cukrot, mikor ez megvolt 4db. tojást adtam hozzá és jó habosra kevertem. Jöhetett a 28dkg liszt, 1 kávéskanálnyi fahéj, 12g sütőpor. Ezekkel a hozzávalókkal is csomómentesre kevertem és hozzáadtam a reszelt sárgarépát és a diót. A tepsit kivajaztam, liszttel megszórtam és sütőbe tettem. Előmelegítve volt, mivel előtte készült benne a második fogás, 1 órát sütöttem. Az első 30 percet 170 fokon utánna 165 fok, és légkeveréses móddal mindvégig.
Miután megsült, vártam, h kihűljön, kettőbe vágtam, a közepét megkentem baraclekvárral, tejszínt tettem rá, tetején mindezt megismételtem és hecsedli lekvárral diszítettem. 
Szómagyarázat gyanánt leírom, hogy a hecsedli v.szaragógya lekvár az  a csipkebogyóbó:-). Másodszorra sütöttem meg, és igen nagy sikert aratott a családban.

3 megjegyzés:

  1. Az a torta isteni! Ajanlani tudom mindenkinek! Kedvencek koze soroltam :D :D Meg tobb ilyen finom tortat Gyongyi:)

    VálaszTörlés
  2. I like your style: brief and informative. Good job!

    VálaszTörlés
  3. You are a true master of the quill! This reading was the so absorbing! Write more and thank you!

    VálaszTörlés